Hírek
2018. Szeptember 30. 07:00, vasárnap |
Belföld
Forrás: mti - illusztráció: pixabay
Újabb bölcsődefejlesztési pályázat indult milliárdokból
Új önkormányzati bölcsődék és minibölcsődék létesítésére, valamint a meglévő férőhelyek bővítésére 4,5 milliárd forintos kerettel újabb pályázati felhívás jelent meg
– jelentette be a pénzügyminiszter a minap sajtótájékoztatón, Budapesten. Varga Mihály közölte, a pályamunkákat 2019. március 18-ig lehet benyújtani az államkincstárhoz, de az idén november 30-ig beérkező dokumentációk elbírálása az év végéig megtörténik, így jövő év januárjában a fejlesztéseket el lehet kezdeni. A korábbi pályázatoknak köszönhetően hetven településen indultak bölcsődefejlesztések – emelte ki a tárcavezető, hangsúlyozva, hogy az elmúlt nyolc évben bővültek a családtámogatásra elköltött források is. Míg 2010-ben erre GDP 3,5 százalékát, addig 2018-ban 4,7 százalékot fordítottak.
A pénzügyminiszter hangsúlyozta: bíznak abban, hogy a gazdaság jó teljesítménye a következő években is lehetőséget ad a kormánynak ezekre a fejlesztésekre.
Novák Katalin család és ifjúságügyért felelős államtitkár arról beszélt, a kormány célja egy rugalmas, többszereplős és a családok igényeihez jobban igazodó bölcsődei rendszer kialakítása. Kiemelte, hogy a kormány eddig bölcsődei és óvodai fejlesztésekre összesen 110 milliárd forintot költött, és arányaiban soha nem volt annyi férőhely, mint ma. A cél az – tette hozzá –, hogy 2020-ra 60 ezer férőhely legyen a három év alatti gyermekeknek, hiszen azt látják, hogy a családok részéről van igény erre.
Az államtitkár kitért arra is, a kisgyermeknevelők bérét az elmúlt években jelentősen emelte a kormány. Ez felsőfokú végzettségűek esetén átlagosan 63 százalékos, a középfokú végzettségűeknél pedig 44 százalékos emelést jelent. A béremelésnek már látszanak a hatásai, egyre több a magasan képzett bölcsődei szakember – tette hozzá. Novák Katalin jelezte azt is, hogy az idén bevezetett feladatalapú finanszírozásnak köszönhetően az önkormányzatoknak már nem ráfizetéses bölcsődét működtetni.
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 24. 10:29, szerda | Belföld
Meteorológia: síkvidéken kicsi az esély a fehér karácsonyra
Síkvidéken kicsi az esély a megmaradó hóra szenteste, de a nyugati, délnyugati tájakon lehet vékony, olvadó hóréteg, míg a dunántúli hegyekben akár vastagabb hótakaró is kialakulhat.
2025. December 24. 10:28, szerda | Belföld
Erdő Péter: legalább a Kisjézus jászola körül próbáljuk megérteni egymást!
A békesség, amit Jézus születése hoz Isten és ember között, békét kell hozzon ember és ember között is
2025. December 24. 10:24, szerda | Belföld
Steinbach József: el kell csendesedni, hogy meghalljuk Isten és a másik ember szavát
Karácsony az Istenre figyelés ideje, de el kell tudni csendesedni ahhoz, hogy meghalljuk Isten és a másik ember szavát
