Hírek
2012. Szeptember 17. 12:34, hétfő |
Kék hírek
Forrás: MTI
Romagyilkosságok - Kedden folytatódik a büntetőper
Várhatóan tanúmeghallgatással folytatódik a romák elleni támadásokkal vádolt négy férfi büntetőpere kedden a Budapest Környéki Törvényszéken.
A nyári bírósági szünet előtti július 20-i tárgyaláson igazságügyi hemogenetikus szakértőt hallgatott meg a bíróság.
A büntetőper 2011. március 25-én kezdődött, az ügyben eljáró bírói tanács több mint százötven tanút és harminc szakértőt idézett be.
Az idén február elsején tartották az első tárgyalást, azóta csaknem negyven tárgyalási napon folytatódott a bizonyítási eljárás. Ennek során tanúkat hallgatott meg, illetve pszichológusokat, igazságügyi fegyverszakértőket és hemogenetikus szakértőt is kérdezett a Miszori László vezette bírói tanács.
A romák elleni, hat halálos áldozatot követelő fegyveres és Molotov-koktélos támadások ügyében Kiss Árpádot, illetve a testvérét, Kiss Istvánt, valamint Pető Zsoltot és a vád szerint az utolsó két gyilkosságban sofőrként közreműködő Csontos Istvánt előre kitervelten, aljas indokból, több emberen, részben sok ember életét veszélyeztetve, részben 14. életévét be nem töltött személy ellen elkövetett emberölés bűntettével és más bűncselekményekkel vádolják.
A vád szerint a négy férfi a besenyszögi fegyveres rablás és a debreceni menekülttáborra leadott lövések mellett kilenc településen támadott romákra: 2008. július 21-én Galgagyörkön, augusztus 8-án Piricsén, szeptember 5-én Nyíradonyban, szeptember 29-én Tarnabodon, november 3-án Nagycsécsen, december 15-én Alsózsolcán, majd 2009. február 23-án Tatárszentgyörgyön, április 22-én Tiszalökön, augusztus 3-án Kislétán támadtak fegyverekkel és gyújtópalackokkal romákra. A kislétai és a tiszalöki bűncselekményben egy-egy, Nagycsécsen két ember halt meg, Tatárszentgyörgyön egy 27 éves férfit és 5 éves kisfiát lőtték agyon, miközben felgyújtott házukból menekültek.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 30. 07:14, kedd | Kék hírek
Aranykonvoj - Hajdu Jánost gyanúsítottként hallgatták ki
2026. Június 23. 11:21, kedd | Kék hírek
Valótlan hirdetések miatt emeltek vádat egy nő ellen Somogyban
Eladásra kínált könyvekről, színház- és koncertjegyekről szóló valótlan hirdetések miatt vádat emelt az ügyészség egy nő ellen - tájékoztatta a Somogy Vármegyei Főügyészség kedden az MTI-t.
2026. Június 19. 13:00, péntek | Kék hírek
Új vezető irányítja a Nemzeti Védelmi Szolgálatot és a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodát
Új vezetőket nevezett ki a Pósfai Gábor belügyminiszter a Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) és a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda élére (KR NNI) - közölte a Belügyminisztérium az MTI-vel csütörtökön.
