Városlista
2026. június 30, kedd - Pál

Hírek

2017. Október 24. 06:51, kedd | Helyi
Forrás: tata.hu

Öreg-tavi Nagy Halászfesztivál

Öreg-tavi Nagy Halászfesztivál

A három napos rendezvény változatos programkínálattal várja a tataiakat és a város vendégeit, idén többek között újra megcsodálhatjuk majd a látványhalászatot.

Ez alkalommal a helyszínen ünnepli 30 éves testvérvárosi jubileumát Tata és Gerlingen is.

PROGRAMOK:
(Kattints az eredeti mérethez)

A szervezők október 10-én sajtótájékoztatón ismertették az idei Öreg-tavi Nagy Halászfesztivál programját a Magyary Zoltán Művelődési Központban. A sajtótájékoztatón részt vett Michl József polgármester, Berczelly Attila a Tatai Városkapu Közhasznú Zrt. vezérigazgatója, Karsainé Haris Hajnalka a Tatai Öreg-tó Halászati Kft. ügyvezetője, valamint Lévai Ferenc az Aranyponty Zrt. vezérigazgatója.

Michl József elmondta: Mivel Tata tavaly megpályázta és elnyerte az Öreg-tó halászati jogát, ezért ettől az évtől a város által létrehozott Öreg-tó Halászati Kft. végzi ezt a tevékenységet az Aranypont Zrt. szakmai együttműködésével, a halászati jogot 15 évre elnyerve. Ehhez illeszkedve a fesztivál egyik célja: segíteni azt a folyamatot, melynek nyomán a remények szerint a következő másfél évtizedben Tatán emelkedik az egy főre jutó halfogyasztás aránya. A polgármester hozzátette: Az idei rendezvény egyik különlegessége, hogy a helyszínen ünneplik meg Tata és Gerlingen testvérvárosi kapcsolatának 30. jubileumi évfordulóját. Ezzel gerlingeni vendégeink is egy izgalmas, plusz élményben részesülhetnek majd.

A program számos különleges elemmel gazdagodik, például egy gluténmentes haltorta Guinness rekord kísérlettel, valamint egy halkolbász workshoppal. Ezzel kapcsolatban Lévai Ferenc az Aranyponty Zrt. vezérigazgatója elmondta:

A halfogyasztás Magyarországon mára jelentősen visszaesett, ezen a téren a kontinensen az utolsók között vagyunk. Sokkal több halat kellene fogyasztanunk, ráadásul az édesvízi halak manapság jóval biztonságosabb élelmiszernek számítanak mint a tengeriek, a vizek szennyezettsége miatt. Ez a biztonság az élelmiszeriparban egyre nagyobb értéket képvisel. Az édesvízi halfogyasztás frissessége, biztonsága és egészséges mivolta alátámasztja az Öreg-tavi haltenyésztés szükségességét, hiszen a hal gyógyszer.

A rendezvény területére idén két beléptető ponton lehet bejutni. Az egyik a Platán Étterem, a másik pedig a TSZC Bláthy Ottó Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája mellett fogadja majd a látogatókat. A három napos fesztiváljegy ára: 1 200 Ft, Tata Kártyával a belépő 600 forintba kerül. 6 éven aluli gyermekek a fesztivált ingyen látogathatják.

Facebook esemény oldala


Kedvcsináló 2016-ból:

Térkép:

Ezek érdekelhetnek még

2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi

Csajok Miniben…, de nem úgy!

Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.

2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi

Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer

Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.

2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi

Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól

Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.

2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi

Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben

Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.