Városlista
2025. december 25, csütörtök - KARÁCSONY

Hírek

2024. Január 10. 06:00, szerda | Életmód
Forrás: MTI

Marin Scorsese Jézusról forgat filmet

Marin Scorsese Jézusról forgat filmet

Martin Scorsese Jézusról forgat filmet, amelynek forgatókönyvét Shusaku Endo A Life of Jesus (Jézus élete) című könyve nyomán írta - számolt be róla a The Hollywood Reporter.

Scorsese Némaság című 2016-ban bemutatott filmjét is Shusaku Endo egy könyve alapján készítette.

Az Oscar-díjas rendező a Los Angeles Timesban hétfőn megjelent interjújában beszélt az új filmről. Mint mondta: még idén leforgatja a produkciót, amit csak 80 percesre tervez.

A forgatókönyvön Scorsese a filmkritikus, rendező Kent Jonesszal együtt dolgozott

Scorsese már tavaly májusban azt nyilatkozta a La Civilta Cattolica folyóiratnak, hogy a pápának a művészekhez szóló felhívására ő azzal válaszolt, amihez ért, kitalálta és megírta egy film forgatókönyvét Jézusról.

A film főként napjainkban játszódik majd és Jézus legfontosabb tanításainak lényegével foglalkozik, egy konkrét vallási doktrína helyett.

A 81 éves rendező hangsúlyozta: fontosnak tartja, hogy a vallásról gondolkodjunk és beszéljünk, mert az hatással lehet arra, ahogy az életünket éljük.

Fotó: Wikipedia

Ezek érdekelhetnek még

2025. December 24. 10:29, szerda | Életmód

XIV. Leó pápa legalább egynapos tűzszünetet sürgetett az ukrajnai harctéren

Ismételt felhívást intézek az összes jó szándékú emberhez: legalább a Megváltó születése napján tartsanak egy nap békét, a béke napja legyen az egész világon

2025. December 24. 10:20, szerda | Életmód

Így ünnepelnek a Fővárosi Állat- és Növénykert lakói

Az állatoknak is jár az ünneplés.

2025. December 23. 08:53, kedd | Életmód

Kapu Tibort választotta a közmédia az Év Emberének 2025-ben

2025. December 22. 10:09, hétfő | Életmód

Ezrek ünnepelték Stonehenge ősi köveinél a téli napfordulót

Ezrek ünnepelték vasárnap a téli napfordulót a délnyugat-angliai Stonehenge ősi köveinél.