Hírek
2017. Szeptember 30. 07:43, szombat |
Helyi
Forrás: mozilla.org
Íme a Mozilla új fejlesztése, a Firefox Quantum böngésző (videó)
A fejlesztők szerint a tavalyi Firefoxnál kétszer gyorsabb lett a Quantum, miközben 30 százalékkal kevesebb memóriát fogyaszt, mint a Chrome.
A Mozilla még tavaly év végén állt elő a hírrel, hogy egy hipergyors Firefox-böngészőt fejlesztenek. A projektet azóta Firefox Quantum néven ismerhetjük, amiről ezidáig nem sokat lehetett hallani, legalábbis azon kívül nem, hogy a Chrome is félhet tőle. A Mozilla azonban megtörte a csendet, és bejelentette: elkészült a béta verzióval, ami a közölt adatok alapján valóban gyors lett.
A Mozilla szerint a Quantum kétszer olyan gyors, mint a Firefox-böngésző tavalyi verziója, ami finoman szólva is megsüvegelendő teljesítmény. Ez elsősorban a teljesen újraírt CSS-motornak köszönhető, amit a Mozilla a saját, Rust nevű programozási nyelvén fejlesztett ki, és ami képes több processzormaggal is együtt dolgozni ahelyett, hogy egyet terhelne le.
A másik fontos újítás a böngésző lapkezelésében keresendő. A Quantum a megnyitott és használt lapok frissítését tartja elsődleges feladatnak. Emiatt a Mozilla szerint 30 százalékkal jobban bánik a memóriával, mint a Chrome. Emellett 469 olyan hibát is megszüntettek, amely eddig lassította a böngészőt.

A böngésző mindezek mellé egy kis ráncfelvarrást is kapott. Új dizájnt kapott a menü és a lapok kinézete, a "könyvtár" gomb pedig egy helyre gyűjti a könyvjelzőket, a letöltéseket és a böngészési előzményeket is.
A béta verzió Linuxra, macOS-re, Windowsra, Androidra és iOS-re is elérhető. Ez tehát még csak egy béta változat, érdemes ennek megfelelően kezelni. A Mozilla a tervek szerint november 14-én adja ki a végleges verziót.

Videó: a Quantum és a Chrome összehasonlító tesztje:
Ha valaki kedvet kapott a Quantum kipróbálásához, az INNEN letöltheti a 300 kbyte-os online telepítőt. Figyelem! A Quantum lecseréli a meglévő Firefox-ot, nem új böngészőként települ.
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
2025. December 24. 10:29, szerda | Belföld
Meteorológia: síkvidéken kicsi az esély a fehér karácsonyra
Síkvidéken kicsi az esély a megmaradó hóra szenteste, de a nyugati, délnyugati tájakon lehet vékony, olvadó hóréteg, míg a dunántúli hegyekben akár vastagabb hótakaró is kialakulhat.
2025. December 24. 10:29, szerda | Életmód
XIV. Leó pápa legalább egynapos tűzszünetet sürgetett az ukrajnai harctéren
Ismételt felhívást intézek az összes jó szándékú emberhez: legalább a Megváltó születése napján tartsanak egy nap békét, a béke napja legyen az egész világon
2025. December 24. 10:28, szerda | Belföld
Erdő Péter: legalább a Kisjézus jászola körül próbáljuk megérteni egymást!
A békesség, amit Jézus születése hoz Isten és ember között, békét kell hozzon ember és ember között is

