Hírek
2012. Február 17. 14:18, péntek |
Belföld
Forrás: mno.hu/MTI
Hajnalban fenyeget halállal a vérmérgezés
Fontos tényezője lehet a napszak annak, hogy egy fertőzést elkapunk-e vagy sem – idézte amerikai kutatók megállapítását a BBC hírportálja.
Tanulmányukban azt mutatták meg a Yale Egyetem kutatói, hogy az immunrendszer egyik fehérjéjét miként befolyásolják a nap folyamán a szervezetünkben lejátszódó kémiai változások. Kiderült, hogy egy fertőzés súlyossága függ a napszaktól is.
Az élőlények, így az állatok, a növények, de még a baktériumok is cirkadián ritmus szerint élik életüket, általános a nappalok és éjszakák váltakozásához igazodó 24 órás körforgás, biológiai óra. Ismert volt az is, hogy az emberi immunrendszer változik a nap során. Az amerikai Yale Egyetem orvosi karának kutatói most azt vizsgálták meg, hogy mi okozza ezt a változékonyságot.
Valamely fertőzést okozó ágenst először is fel kell ismernie az immunrendszernek ahhoz, hogy küzdeni tudjon ellene. Ebben a felismerési folyamatban vesz részt a TLR9 jelű receptorfehérje, amely azonosítani tudja a baktériumok és vírusok DNS-ét.
Egérkísérletekben sikerült megmutatni, hogy a termelődő TLR9 mennyisége és működésének módja a napszaktól függően változott. Ha a napon belüli immunitási csúcson lévő egereket vakcinálták, amikor a TLR9 aktivitása a maximumon volt, akkor az állatok erőteljesebb immunválaszt adtak.
A kutatók szerint eddig is tudták például, hogy a vérmérgezésben (szepszis) szenvedő embereket leginkább éjjel 2 és reggel 6 óra között fenyegeti a halál. Egerek esetében a szepszis súlyossága függött attól is, hogy a nap mely időpontjában kezdődött el a fertőzés, és ez az időpont egybeesett a TLR9 aktivitásának változásaival. „Közvetlen molekuláris kapcsolatot találtunk a cirkadián ritmus és az immunrendszer között” – foglalta össze Erol Fikrig kutatásvezető, a Yale Egyetem munkatársa.
„Úgy tűnik, hogy a cirkadián ritmus megzavarása befolyásolja a kórokozókkal szembeni esendőségünket” – tette hozzá Fikrig. A megállapításnak fontos következményei lehetnek a betegségek megelőzésében és kezelésében is.
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 25. 10:23, csütörtök | Belföld
Szalay-Bobrovniczky Kristóf köszönetet mondott a magyar katonáknak
Karácsonyi üzenetében mondott köszönetet szerdán a magyar katonáknak Szalay-Bobrovniczky Kristóf.
2025. December 25. 10:22, csütörtök | Belföld
Orbán karácsonyi interjúja: Brüsszel háborút, Magyarország békét akar
Ma Európában újra két tábor van: a háborús párt és a békepárt. Jelenleg a háborúpárti erők vannak fölényben. Brüsszel háborút, Magyarország békét akar - mondta a miniszterelnök a Mediaworksnek adott karácsonyi interjúban.
2025. December 24. 10:29, szerda | Belföld
Meteorológia: síkvidéken kicsi az esély a fehér karácsonyra
Síkvidéken kicsi az esély a megmaradó hóra szenteste, de a nyugati, délnyugati tájakon lehet vékony, olvadó hóréteg, míg a dunántúli hegyekben akár vastagabb hótakaró is kialakulhat.
2025. December 24. 10:28, szerda | Belföld
Erdő Péter: legalább a Kisjézus jászola körül próbáljuk megérteni egymást!
A békesség, amit Jézus születése hoz Isten és ember között, békét kell hozzon ember és ember között is
