Hírek
2025. December 23. 08:55, kedd |
Belföld
Forrás: MTI
Fuvarozók tüntettek a tervezett útdíjemelés ellen Budapesten és környékén
Fuvarozók tüntetettek a tervezett útdíjemelés ellen hétfőn Budapesten és környékén, ez a rendőrség folyamatos tájékoztatása szerint időszakosan több helyen okozott torlódást, lassulást.
Az Építési és Közlekedési Minisztériumban (ÉKM) sajtóbeszámolók szerint fogadták a 12 pontos követelést megfogalmazó szervezők képviselőit, akik a megbeszélés alapján sikeresnek értékelték a megmozdulást.
A rendőrségre azután jelentettek be fuvarozók vonulásos demonstrációt, hogy az ÉKM pénteken azt közölte: megállapodás született a tárca, a fuvarozói és szakmai érdekképviseleti szervezetek között.
A célokat közöseknek nevezték abban a tekintetben, hogy a nemzetközi tranzitforgalom minél nagyobb mértékben a 2x2 sávos úthálózaton bonyolódjon le; ez szerintük növeli a közlekedésbiztonságot és a lakosság számára okozott tehertételt is lényegesen mérsékli.
A minisztérium vasárnap azt írta, értetlenül állnak a megállapodást figyelmen kívül hagyó egyéni akciókkal szemben, amelyek próbálják megzavarni az ünnepekre készülő ország nyugalmát.
A hétfői tüntetés résztvevői a M3-as autópálya bevezető szakaszán gyülekeztek, majd a teherautók a Róbert Károly körút - Árpád híd - Szentendrei út - Batthyány utca - M0-s autóút - Megyeri híd - M3-as autópálya - M3 bevezető útvonalon haladtak. Végül a szervezők a Hősök terén mondtak beszédeket; itt a megmozdulás este 8 óráig tartott.
A tüntetés egyik szervezője, Orosz Tibor a Hősök terén tartott sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy az útdíjtörvény átgondolását és eltörlését, valamint érdemi egyeztetést követelnek az ÉKM-től, eredmény hiányában folytatják a tiltakozást. Kijelentette, nem a kormány ellen, hanem a kamionosokért és a törvény megváltoztatásáért tüntetnek.
A kamionosok követeléseit sajtóinformációk szerint Sinka István, a rendezvény másik szervezője vitte el másokkal együtt az ÉKM-be, ahol elmondásuk szerint fogadta őket Lázár János miniszter kabinetfőnöke és a helyettes államtitkár is, és jelezték, hogy nyitottak a párbeszédre.
Közlése szerint az éjszakát egy benzinkútnál töltik, de sikeresnek értékelik a megmozdulást, ezért arra szólítottak fel mindenkit, hogy kedden békésen menjen haza. A tüntetés folytatása attól függ, hogyan reagál az ÉKM a követeléseikre
- jelezte.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság az engedély lejárta, 20 óra után a honlapján azt írta: Budapest közútjai teljes egészében járhatóak, a rendőrség köszöni a közlekedők türelmét
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 30. 14:00, kedd | Belföld
Vitézy Dávid: működik a vasúti és a buszközlekedés az országban
Alapvetően működik a vasúti közlekedés, és a buszközlekedés az országban, ugyanakkor zavarok, problémák ilyen hőmérsékleti viszonyok mellett, ilyen melegrekordok mellett sajnos vannak
2026. Június 30. 12:00, kedd | Belföld
Hankó Balázs: én és munkatársaim jóhiszeműen jártunk el a kulturális támogatások ügyében
Hankó Balázs fideszes képviselő, volt kulturális és innovációs miniszter szerint ő és munkatársai jóhiszeműen jártak el a kulturális támogatások ügyében. A politikus ezt hétfőn közölte az MTI-vel.
2026. Június 30. 11:00, kedd | Belföld
Vitézy Dávid: működik a vasúti és a buszközlekedés az országban
2026. Június 30. 09:00, kedd | Belföld
Aranykonvoj - Fidesz: a Hajdu János elleni eljárás a tiszás politikai leszámolás része
A Fidesz a Terrorelhárítási Központ (TEK) korábbi elnöke, Hajdu János elleni eljárást \"a tiszás politikai leszámolás részének\" tartja.
