Városlista
2025. december 25, csütörtök - KARÁCSONY

Hírek

2018. Október 08. 07:34, hétfő | Belföld
Forrás: mti

Csökken a bérek közötti különbség

Csökken a bérek közötti különbség

Folyamatosan csökken a különbség az alacsony és a magas keresetek között, ennek oka, hogy a kisebb fizetések jobban emelkednek. Ezt támasztja alá, hogy a bruttó keresetek mediánja jobban nőtt, mint az átlagkereset

- írta a Magyar Idők hétfőn. Szalai Piroska munkaerőpiaci szakértő, a Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány kuratóriumi elnöke a lapnak kifejtette: a medián az az összeg, amelynél kevesebbet pontosan ugyanannyi munkavállaló keres, mint amennyien többet; 2018-ban ez bruttó 255 719 forint volt becslése szerint. A medián 67 százalékkal volt magasabb az idei első fél évben, mint 2010-ben, míg az átlag csak 60 százalékkal nőtt - írta a lap hétfői számában.

A szakértő a bérkülönbségek csökkenések okai között kiemelte a minimálbér és a garantált bérminimum dinamikus emelését, a hatéves bérmegállapodás kedvező hatását. Emlékeztetett: 2010 és 2018 között a minimálbér 88 százalékkal, a szakképzettek minimálbére, azaz a garantált bérminimum 102 százalékkal nőtt. A felzárkózás meghaladja mind az átlagkereset, mind a medián kereset növekedését, ez az oka annak, hogy az alacsony keresetű csoportok fizetései arányaiban többet nőttek, mint az átlag felett keresőké.

A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) adatai alapján a legmagasabb 10 százalék bére a minimálbér és a garantált bérminimum 2012. évi, nagymértékű emelkedése után a legalacsonyabb 10 százalék bérének 3,7-szerese lett. Korábban a legjobban keresők 4,1-4,6-szer nagyobb összeget vittek haza átlagosan. Az OECD a 2017-es adatot még nem közölte, de Szalai Piroska szerint minden valószínűség tovább záródott a bérolló tavaly - írta a lap.

Címkék: bér, különbség

Ezek érdekelhetnek még

2025. December 24. 10:29, szerda | Belföld

Meteorológia: síkvidéken kicsi az esély a fehér karácsonyra

Síkvidéken kicsi az esély a megmaradó hóra szenteste, de a nyugati, délnyugati tájakon lehet vékony, olvadó hóréteg, míg a dunántúli hegyekben akár vastagabb hótakaró is kialakulhat.

2025. December 24. 10:28, szerda | Belföld

Erdő Péter: legalább a Kisjézus jászola körül próbáljuk megérteni egymást!

A békesség, amit Jézus születése hoz Isten és ember között, békét kell hozzon ember és ember között is

2025. December 24. 10:24, szerda | Belföld

Steinbach József: el kell csendesedni, hogy meghalljuk Isten és a másik ember szavát

Karácsony az Istenre figyelés ideje, de el kell tudni csendesedni ahhoz, hogy meghalljuk Isten és a másik ember szavát

2025. December 24. 10:22, szerda | Belföld

Új babaáruházlánccal erősít a Mészáros Csoport