Hírek
2016. Március 05. 13:26, szombat |
Belföld
Forrás: mti
Árvíz - levonulóban vannak az árhullámok
Levonulóban vannak az árhullámok, egyre kevesebb helyen van érvényben árvízvédelmi készültség - közölte az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) szombaton az MTI-vel.
Pénteken még több mint 1100 kilométeren volt érvényben készültség. Jelenleg országszerte összesen már kevesebb mint 840 kilométeren védekeznek: a Tiszán, a Bodrogon, a Sajón-Taktán, a Zagyván, a Hortobágy-Berettyón és a Hármas-Körösön. Ebből több mint 708 kilométeren a legalacsonyabb, elsőfokú, csaknem 130 kilométeren pedig másodfokú a készültség.
A hatnapos előrejelzés szerint a teljes Duna vízgyűjtőjéből az elkövetkező időszakban (területi átlagban) a Felső-Duna és Inn vízgyűjtőjén 5-27, a Dráva és a Mura vízgyűjtőjén 2-32, a Felső-Tisza vízgyűjtőjén 15-25, Körösök és Maros vízgyűjtőjén 22-26 milliméter körüli csapadékra lehet számítani.
A vízügyi szervezetek az árhullámok levonulását folyamatosan figyelemmel kísérik, egyben a fokozatoknak megfelelő őr- és figyelőszolgálatot látnak el - tették hozzá.
Az utóbbi hetek extrém csapadékos időjárásának következtében 11 vízügyi igazgatóság területén 53 belvízvédelmi szakaszon tartanak belvízvédelmi készültséget. Ebből 21 helyen elsőfokú, 31 szakaszon másodfokú és 1 helyszínen harmadfokon védekeznek.
Jelenleg több mint 78 ezer hektárnyi földterület van víz alatt. A legnagyobb elöntést, 21,7 ezer hektárt az Alsó-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság területén regisztrálták.
Az Országos Vízjelző Szolgálat előrejelzése alapján a következő hat napban az ország nyugati és középső részén 2-4, a keleti területeken 15-30 milliméter csapadék várható - írta az OVF.
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 25. 10:23, csütörtök | Belföld
Szalay-Bobrovniczky Kristóf köszönetet mondott a magyar katonáknak
Karácsonyi üzenetében mondott köszönetet szerdán a magyar katonáknak Szalay-Bobrovniczky Kristóf.
2025. December 25. 10:22, csütörtök | Belföld
Orbán karácsonyi interjúja: Brüsszel háborút, Magyarország békét akar
Ma Európában újra két tábor van: a háborús párt és a békepárt. Jelenleg a háborúpárti erők vannak fölényben. Brüsszel háborút, Magyarország békét akar - mondta a miniszterelnök a Mediaworksnek adott karácsonyi interjúban.
2025. December 24. 10:29, szerda | Belföld
Meteorológia: síkvidéken kicsi az esély a fehér karácsonyra
Síkvidéken kicsi az esély a megmaradó hóra szenteste, de a nyugati, délnyugati tájakon lehet vékony, olvadó hóréteg, míg a dunántúli hegyekben akár vastagabb hótakaró is kialakulhat.
2025. December 24. 10:28, szerda | Belföld
Erdő Péter: legalább a Kisjézus jászola körül próbáljuk megérteni egymást!
A békesség, amit Jézus születése hoz Isten és ember között, békét kell hozzon ember és ember között is
