Városlista
2026. július 1, szerda - Annamária

Hírek

2013. November 20. 17:52, szerda | Belföld
Forrás: MTI

"Álruhás" országjárásba kezdett Vona Gábor

Összesen több mint egy tucat állomása lesz annak az "álruhás" országjárásnak, amelynek keretein belül Vona Gábor egy-egy hétköznapi munkakörben próbálja ki magát egy-egy nap erejéig. Erről a Jobbik elnöke beszélt szerdán az MTI-nek.

Ismertette: eddig két állomása volt programjának: először múlt szerdán egy recski étteremben dolgozott pincérként, most kedden pedig a közmunka-programban vett részt Gyöngyöspatán. Elmondta: még 8-10 ilyen alkalom biztosan lesz, de nem tartja kizártnak, hogy ezután is folytassa ezt a tevékenységet. A következő alkalommal - pénteken - a kiskereskedelemben dolgozik majd - tette hozzá.
Elmondta azt is: az országjárásnak kettős célja van. Egyrészt szerinte "a politika nagyon gyakran elszakad a mindennapok valóságától" és úgy hoz döntéseket, hogy nem látja az ágazatban dolgozók problémáit. Ezért ezzel a programjával "ezt az aspektust is szeretné pártelnökként, miniszterelnök-jelöltként megismerni". Úgy fogalmazott: "jellemfejlődés szempontjából minden politikusnak" csak tanácsolni tudja a munkanapjaik bizonyos százalékát "az emberek között töltse".
A másik ok, hogy szeretné megismerni konkrét ágazatok, területek problémáit, hogy az adott ágazatról pontos információkat szerezzen, amit fel tud használni a Jobbik választási programjának finomítása, aktualizálása során is.

Címkék: Pártok-Jobbik

Ezek érdekelhetnek még

2026. Június 30. 14:00, kedd | Belföld

Vitézy Dávid: működik a vasúti és a buszközlekedés az országban

Alapvetően működik a vasúti közlekedés, és a buszközlekedés az országban, ugyanakkor zavarok, problémák ilyen hőmérsékleti viszonyok mellett, ilyen melegrekordok mellett sajnos vannak

2026. Június 30. 12:00, kedd | Belföld

Hankó Balázs: én és munkatársaim jóhiszeműen jártunk el a kulturális támogatások ügyében

Hankó Balázs fideszes képviselő, volt kulturális és innovációs miniszter szerint ő és munkatársai jóhiszeműen jártak el a kulturális támogatások ügyében. A politikus ezt hétfőn közölte az MTI-vel.

2026. Június 30. 09:00, kedd | Belföld

Aranykonvoj - Fidesz: a Hajdu János elleni eljárás a tiszás politikai leszámolás része

A Fidesz a Terrorelhárítási Központ (TEK) korábbi elnöke, Hajdu János elleni eljárást \"a tiszás politikai leszámolás részének\" tartja.