Hírek
2024. December 09. 07:33, hétfő |
Sport
Forrás: MTI
A románok legyőzésével tizenkét év után jutott újra Eb-elődöntőbe a női kézi válogatott!
A női kézilabda Európa-bajnokság középdöntőjének 3. fordulójában a magyar válogatott 37–29-re megverte Romániát, és bejutott máris a legjobb négy csapat közé.
Golovin Vlagyimir szövetségi kapitány szerint koncentráció nélkül semmi nem működik, így az eddigi hat mérkőzését megnyerő magyar válogatottnak a hátralévő három találkozóján is fókuszáltnak kell maradnia a részben hazai rendezésű női kézilabda Európa-bajnokságon.
A románok felett aratott vasárnapi 37-29-es sikert követően - ezzel vált biztossá a nemzeti csapat továbbjutása a debreceni középdöntős csoportjából - Golovin a vegyeszónában kiemelte: valamennyi játékosa tudta, mit akar, és azt is, mi a feladata.
"Ha nem is minden sikerült - nem gépek, hanem emberek alkotják a csapatot - mindig volt, aki folyamatosan támogatta a társát, bármi is történt éppen"
- szögezte le.
Az MTI kérdésére elmondta: Debrecenben nagyon jól megy a csapatainak - itt lett 2018-ban junior világbajnok az általa vezetett együttes, és itt harcolták ki tavasszal az ötkarikás szereplés jogát. Ezzel együtt emlékeztetett rá, hogy már a hajdúsági városon kívül is teljesített jól a válogatott.
"Ugyanakkor biztos, hogy fontos ennek a csapatnak a hazai pálya, megadja azt a bizonyos pluszt" - emelte ki.
Előre tekintve úgy fogalmazott, az előttük álló három mérkőzésnek ugyanolyan fókuszáltan kell nekimenniük, mint az eddig megnyert hat összecsapásnak, hiszen "koncentráció nélkül semmi nem működik". Elárulta: kézilabdamentes este vár a játékosokra, akik aztán éjjel kettőkor megkapják a saját anyagukat a világbajnok és olimpiai ezüstérmes franciákról, ez már tartalmazni fogja a 20.30-kor kezdődő, svédek elleni meccset is. Ezt a játékosai reggel megnézik, áttanulmányozzák, hétfőn délután átmozgató edzés és videózás vár rájuk, amellyel már kifejezetten a franciákra fognak hangolódni. Noha tudja, hogy a közvélemény már azt találgatja, hogy a bécsi középdöntős csoportból várhatóan továbbjutó norvég és dán együttes közül melyikkel találkozhatnak a négy között, ők nem akarnak ennyire előre nézni, hiszen egyelőre a franciák elleni találkozó a legfontosabb.
A Franciaország elleni mérkőzés kedden 18 órakor kezdődik a debreceni Főnix Arénában. Az elődöntőkre pénteken kerül sor a bécsi Stadthalléban, a bronzmérkőzést és a döntőt vasárnap játsszák ugyanott.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 30. 10:00, kedd | Sport
Vb-2026 - Paraguay tizenegyesekkel kiejtette Németországot és nyolcaddöntőbe jutott
A paraguayi válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
2026. Június 30. 07:16, kedd | Sport
Vb-2026 - Paraguay tizenegyesekkel kiejtette Németországot és nyolcaddöntőbe jutott
A paraguayi válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
2026. Június 29. 15:00, hétfő | Sport
Vb-2026 - Kanada jutott elsőként a nyolcaddöntőbe
A társházigazda kanadai labdarúgó-válogatott jutott elsőként a világbajnokság nyolcaddöntőjébe, miután az egyenes kieséses szakasz első mérkőzésén a ráadásban szerzett góllal 1-0-ra legyőzte a dél-afrikaiakat vasárnap
2026. Június 27. 06:40, szombat | Sport
Vb-2026 - A franciák simán nyerték a norvégok elleni csoportrangadót
A legutóbb ezüstérmes francia válogatott 4-1-re legyőzte a tartalékosan felálló norvég csapatot pénteken a labdarúgó-világbajnokság I csoportjának bostoni mérkőzésén, így elsőként jutott tovább,
