Városlista
2025. december 25, csütörtök - KARÁCSONY

Hírek

2020. Március 06. 07:24, péntek | Bulvár
Forrás: mti - fotó: facebook.com/KiSTeHeN

A Kistehén idén befejezi a közös zenélést

A Kistehén idén befejezi a közös zenélést

Befejezi a közös zenélést a Kistehén zenekar. A több mint másfél évtizede létező népszerű alternatív rockformáció nyári fesztiválfellépések után búcsúkoncertjét július 30-án adja a Budapest Parkban.

A zenekar tagjai közösen döntöttek a befejezés mellett. A Kistehén keretein belül mindent elmondtak, amit szerettek volna, szeretnének új játszóterek után nézni, szóló-, illetve egyéb projektjeikbe átvinni a kreatív energiáikat - közölte a menedzsment csütörtökön az MTI-vel.

A Kistehén 2002-ben egy animált karakterként látott napvilágot, ebből alakult két évvel később Kollár-Klemencz László (ex-Andersen) vezetésével a zenekar. A tagság többször átalakult, a legnagyobb változás 2010-ben történt, amikor négyen távoztak. A jelenlegi felállásban a frontember mellett Sidó Attila gitározik, Vajdovich Árpád basszusgitározik, Weil András billentyűs hangszereken játszik, Jancsovics Máté pedig dobol.

A csapat hét albumot készített: a Zene a nyulaknak 2002-ben, a Csintalan 2004-ben, a Szerelmes vagyok minden nőbe 2006-ban, az Ember a fán 2008-ban, a Picsába az űrhajókkal 2010-ben, az Elviszlek magammal 2012-ben, a Szomjas nők 2014-ben, a Bocsánat pedig tavaly jelent meg. A Kistehén turnézott Európában és Amerikában, és olyan slágerek fűződnek a nevéhez, mint a Szájbergyerek, az Ezt is elviszem magammal, a Virágok a réten, a Jó csávó a Markó, a Szerelmes vagyok minden nőbe, Elviszi a szél vagy a Bocsánat.

Zenéjüket a sodró lendület jellemezte, Kollár-Klemencz László szociálisan érzékeny szövegeiben a humor és az abszurditás is fontos szerepel játszott.

Címkék: kistehén, koncert, zene, zenekar

Ezek érdekelhetnek még

2025. December 23. 08:59, kedd | Bulvár

Meghalt Chris Rea énekes, dalszerző

Életének 75. évében elhunyt Chris Rea brit énekes, dalszerző, gitáros, többek közt a The Road to Hell vagy a Driving Home For Christmas szerzője - közölte a családja hétfőn.

2025. December 20. 10:03, szombat | Bulvár

Rómában fizetős lesz a Trevi-kút február elsejétől

Két eurós jegyet kell fizetni a Trevi-kúthoz látogató olasz és külföldi turistáknak február elsejétől - jelentette be Roberto Gualtieri római főpolgármester pénteken.

2025. December 20. 09:59, szombat | Bulvár

Számos ismert közéleti személyiség és politikus neve is feltűnik a pénteken nyilvánosságra hozott Epstein-aktákban

Számos ismert közéleti személyiség és politikus neve is feltűnik az amerikai igazságügyi minisztérium által a törvény által megszabott határidőben pénteken nyilvánosságra hozott Epstein-aktákban.

2025. December 18. 07:38, csütörtök | Bulvár

Sean Paul 2026 májusában a Budapest Parkban ad koncertet

Sean Paul jamaicai előadó 2026. május 17-én először lép fel Budapesten, a Budapest Parkban – közölték a szervezők az MTI-vel.